Tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán végeztem, ahol 2021-ben szereztem diplomát Cum Laude minősítéssel. Főbb érdeklődési területeim a megtartó fogászat és a gyökérkezelés (konzerváló fogászat és endodoncia). Szakdolgozatomat is ezen témákból írtam, amely nagyban hozzájárult az új, innovatív szemléletek és technológiák megismeréséhez. Igyekszem a mindennapokban ezt a tudást kamatoztatni, és szakmai továbbképzéseken bővíteni, hogy pácienseim számára a legmegfelelőbb terápiát nyújthassam. Fejlődésemet nagyban segíti, hogy ilyen kiváló felszereltségű rendelőben dolgozhatok, ahol a komplex esetek megoldását team munkában végezzük.
A szakmaiságon túl fontos számomra a nyugodt, békés, felszabadult légkör megteremtése egy-egy kezelés során. Empátiával fordulok minden kedves páciensünk felé, hiszen ha találkozunk, akkor már leküzdötte félelmeit és megtette az első lépést az önfeledt mosoly irányába.
Nagyon örülünk, hogy a doktornőt rendelőnkben üdvözölhetjük. Már 1,5 éve dolgozunk együtt. Sok közös tanulás, közös kongresszusok és képzések, egymásra hangolódás előzte meg azt, hogy most önállóan elkezdett dolgozni a rendelőnkben. Közösen gondolkodunk, team munkában dolgozunk és az esetekről konzultálunk. Jó szívvel ajánljuk a fiatal kolléganőt, hiszen ugyanazt a gondolatiságot, szakmaiságot képviseli, amit rendelőnkben keresnek.
Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében.RendbenRészletek
Adatvédelem
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.